A Szigetszentmiklósi IVS már tényként állítja be a tököli repülőtér megnyitását

Anonymous
2010. 02. 25 - 20:10

A „Minőségi, többpólusú városi közlekedés” cél elérését a közlekedési módozatok együttes fejlesztése jelenti. Ez magában foglalja a közúti közlekedés fejlesztését, a helyi és helyközi tömegközlekedés (közte a kötött pályás HÉV) fejlődését is.

Távlati cél, de további gazdasági potenciált jelent a város számára a tököli repülőtér és a Duna közelsége. A repülőtér fejlesztése, polgári légiközlekedésre való alkalmassá tétele tulajdonképpen csak idő kérdése, a Duna, mint nemzetközi hajózási útvonal pedig – elsősorban a Csepeli Szabadkikötő fejlesztése révén jelenthet pozitív gazdasági következményt. Megfontolandó, de egyelőre nagyon távoli lehetőség a tömegközlekedés beindítása a Dunán.

A 117. oldalon előtte ez áll: Az első fejezetben (1. Szigetszentmiklós szerepe a településhálózatban) történt meg a lakosság társadalmi pozíciójának meghatározása. A közösségi tervezés szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy kik költöznek az agglomerációba. A diplomás, vezető pozíciót betöltő kiköltözők az agglomeráció északnyugati, nyugati szektorát preferálják elsősorban.

Az alacsonyabb iskolai végzettségűek, a fizikai és szellemi beosztott munkát végzők a déli, délkeleti szektorba települnek. Közülük sokan azért választották az agglomerációt, mert a főváros zöld övezetében nem találtak anyagi viszonyaiknak megfelelő családi házat. Továbbá igen erősen jellemző a kiköltöző/vidékről felköltöző népességre, hogy legnépesebb csoportjuk a fiatal, kisgyermekes családok közül kerül ki.

Forrás

 

Belépés

Partnereink