Rettegnek a battaiak a tököli reptér fejlesztésétől

Anonymous
2010. 04. 11 - 08:18

Egy cikket idézünk, ami 2009 október 30-án jelent meg a Helyi témában.

Írta: Julius Athina
2009. október 30.

Százhalombatta – Túlélték az orosz repteret és a hátuk közepére sem kívánják a battán élők, hogy most utasszállítók húzzanak el otthonaik felett. Pedig a tököli repteret polgári repülőtérré alakítják át, és a társaság, amely megvásárolta, azt mondja, ez volt a vásárlás egyik feltétele.

Több évtizeden keresztül hallgatták a szovjet harci repülőgépeket, a rendszerváltás után pár évig a magyarokat is. Amikor a vasmadarak felszálltak, sem egymást, sem a rádiót, sem a tévét nem hallották a helyiek. Nekik pont elég volt ennyi év a légi parádéból.

 – Négy-öt éve kezdődött minden elölről. Igaz, azóta nem MIGekkel meg Antonovokkal, hanem sportrepülőkkel cikáznak a fejünk felett, de ez is szörnyű annak, aki mint én, a születése óta kénytelen ezt átélni – mondja a Százhalombattai Faluvédő Egylet elnöke, aki a helyi és az érintett környező településeken működő civil szervezetekkel együtt tiltakozik a régi Tököli Katonai Reptér bővítése és polgári repülőtérként történő üzembe helyezése ellen. A témában november 3-án, 17 órától, tartanak Falugyűlést az Óvárosi Közösségi Házban.

– A kisgépek is megkeserítik az életünket. Egyik alkalommal egy temetésen a zaj miatt nem értettük, mit mond a pap. A lakótelepen is láttam már, hogy majdnem „leborotválják” a víztorony tetejét. A polgári repülőtér léte ennél sokkal rizikósabb, hiszen itt van a városban az erőmű, meg a finomító is. Szörnyű katasztrófa lesz, ha itt valamelyik géppel gond akad – magyarázza az elnök, aki lakossági összefogással, és minden az ügyben érintett szervezettel együtt szeretné megakadályozni a beruházást, mert azt végképp nem szeretnék, ha Ferihegy a fejünk fölé költözne.

A hajdani szovjet légi bázistól nehezen szabadult meg az állam. Végül 2005 márciusában a Tököl Airport Zrt. tulajdonába került azzal a feltétellel – a 2030/2001. (II. 9.) Korm. határozat értelmében –, hogy a katonai reptérből polgári repülőteret kell kialakítani.A polgári repülőtér fejlesztésének nem szabott határidőt az ÁPV Zrt. Jelenleg nincs konkrét fejlesztési elképzelése a társaságnak, így még legalább három évig nem kerülhet sor a „nyilvános polgári repülőtér” megnyitására – mondja Benedek András üzemeltetési igazgató, aki hozzáteszi, a reptér üzemi területét és ezzel a fejlesztési lehetőségek mértékét jelentősen csökkentették. Arra a kérdésre, hogy a Ferihegyi reptér szerepét átveheti-e Tököl, az üzemeltetési igazgató határozott nemmel válaszolt. Azt a forgalmat, amit Ferihegy bonyolít, náluk nem lehetne megvalósítani. Azt is hozzátette: több alkalommal érkezett már panasz egy százhalombattai lakostól, aki szerint a sportrepülők zajosak és ott is repülnek, ahol nem lehetne nekik. A panaszokat kivizsgálták a hatóságok, és alaptalannak találták. Megjegyezte, nem zárható ki, hogy egyesek a kijelölt iskolakör repülési útvonalról letérnek, de ha ez bizonyítható, eltiltják az illetőt a repüléstől.

A cikkhez kiegészítésként hozzáfűznénk, hogy a Benedek Úr által említett Kormányhatározat nem kötelez, csak a lehetőséget adja meg, és az ÁPV Rt. is leírta, hogy:

És, hogy ki mindenkit zavar még a Benedek Úr által meg nem nevezett százhalombattai lakoson kívül a tökölön végzett sportrepülés, az jól látszik a lenti képen:


És nézzük csak a Benedek Úr által emlegetett 2030/2001 kormányhatározatot:

2030/2001. (II. 9.) Korm. határozat
állami repülőterek további hasznosításáról

1. A Kormány
a) felhívja a felelős minisztereket, hogy gondoskodjanak a mezőkövesdi, a tököli, a békéscsabai, a börgöndi, a budaörsi, a kaposújlaki, a kecskédi, az orosházi, az őcsényi, a péri és a szegedi repülőterek kincstári vagyonnyilvántartásból történő kivezetéséről;
Felelős: honvédelmi miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter
Határidő: 2001. június 30.

b) hozzájárul ahhoz, hogy
– a kunmadarasi, a mezőkövesdi, a tököli, a békéscsabai, a kaposújlaki, a kecskédi, az őcsényi, a péri, a budaörsi és a szegedi repülőterek – a Kormány egyedi hozzájárulásával – polgári légiközlekedési és kiegészítő vállalkozási célra elidegenítésre kerüljenek. A repülőterek elidegenítésekor a repülőtér meglévő munkaterületét, valamint a repülőtér pályahosszát fenn kell tartani;
– az orosházi, a börgöndi, a kiskunlacházi repülőterek – a Kormány egyedi hozzájárulásával – polgári légiközlekedési és/vagy egyéb vállalkozási célra elidegenítésre kerüljenek;
– az ifjúsági és sportminiszter 2001. május 31-ig határozza meg, hogy a fenti repülőterek közül, mely repülőtereken, mely sportrepülő egyesületek számára és milyen feltételekkel javasolja továbbra is biztosítani a sportrepülés lehetőségét.

2.
Az ÁPV Rt. a vagyonkezelésébe tartozó repülőterek értékesítését – az üzleti szempontok figyelembevételével – az 1. b) pontban foglaltak szerint hajtsa végre. Ennek során biztosítani szükséges a környezetvédelmi miniszter, valamint a légi közlekedéspolitikai és szakhatósági követelmények érvényesítését.
Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, környezetvédelmi miniszter, közlekedési és vízügyi miniszter
Határidő: folyamatos

3–4.
A fenti kormányhatározat csak a repülőtér munkaterületének és pályahosszának fenntartását írja elő, a repülési tevékenység megtartására nem ad kötelezettséget! Nem értjük miért állítja Benedek Úr, hogy bármilyen kötelezés lenne itt polgári repülőtér létesítésére.

SEMMI NEM KÖTELEZI SEM A TULAJDONOST, SEM TÖKÖL VÁROSÁT A REPTÉR FEJLESZTÉSÉRE!

Helyi_téma

 

Belépés

Partnereink