Alkotmánybírósághoz fordult Ferihegy miatt a XVII. kerületi önkormányzat

Anonymous
2008. 07. 25 - 20:52

Alkotmánybírósághoz fordult Budapest XVII. kerületének önkormányzata, hogy megszűntesse a Ferihegyi repülőtérről felszálló gépek által keltett károkozást - jelentette be Riz Levente, a kerület polgármestere csütörtöki sajtótájékozta­tóján. A Budapest Airport (BA) kommunikációs vezet?je reagálásában közölte, a futópálya használatának további korlátozása elképzelhetetlen, azonban BA által kidolgozott zajvédelmi programnak köszönhetően csökkenhet a zajártalom.

A képviselő-testület csütörtöki ülésén döntött úgy, hogy alkotmánybírósági beadványt nyújt be a Rákoshegyet érintő környezeti és zajterhelés megszűntetéséért. Ezzel egy időben Deák István helyi lakos birtokvédelmi pert indít a Budapest Airport mint üzemeltető ellen a repülőgépek által okozott károk miatt; a pert az önkormányzat finanszírozza.

A polgármester tájékoztatása szerint az Alkotmánybíróságnál azt szeretnék elérni, hogy helyezzék hatályon kívül azt az 1997-es rendeletet, amely megengedte a repülőteret üzemeltető vállalatnak a kifutópálya Rákoshegy felőli végének használatát.

Riz Levente azt mondta, hogy Rákoshegy a repülőtéri zaj által érintett összes városrész között is egyedülálló, mert a gépek másfél kilométerre szállnak fel, és a házak felett 100-200 méterre repülnek el. „Van egy százéves település, nyolcvan év múlva odaköltözik egy repülőtér, aztán nekünk kell elviselni, hogy annak minden zaja és egészségügyi kára ráterhelődik a lakosokra“ - mondta. A polgármester úgy látja: az emberek egészséges élethez való alkotmányos joga sérül, ezért fordultak az Alkotmánybíró­sághoz.

ImageDeák István, a birtokvédelmi per indítója elmondta: létezik ugyan egy - a hatóságok által 2004 év végén kijelölt - Rákoshegyet elkerülő légifolyosó, ám ezt a legtöbb gép nem használja, és a városrész felett repül át. A helyzetet érzékeltetve egy videofelvételt játszottak le, melyen egy lakóház fölött pár méterre szállt el egy repülőgép. „Ezek a gépek zajterhelést okoznak, kieresztett féklapokkal, nagy teljesítménnyel járatott hajtóművel ereszkednek lefelé, légörvényeket okozva, hajtóműveikből száz méter magasból ömlik a káros gáz és az el nem égett kerozin“ - hangsúlyozta.

A polgármester információi szerint az alkotmánybírósági eljárás végére legkorábban 1-2 éven múlva tehetnek pontot.

Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) kommunikációs vezetője közleményében úgy reagált, hogy a Ferihegyi 2-es futópálya használatának további korlátozása elképzelhetetlen. A pálya mindkét végére szüksége van a Budapest Airportnak ahhoz, hogy maximálisan eleget tegyen a repülésbiztonság követelményeinek, és biztonságosan tudja működetni a Ferihegyi nemzetközi repülőteret.

A BA 2006-ban 12 hónapos zajvédelmi munkaprogramot hirdetett, ezt követően 2007. február 28-án egy 17 javaslatból álló csomagot nyújtott be a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak. A javaslatok együttesen jelentősen javítanának a repülési zajártalmaknak kitett valamennyi település életén. A javaslatok nyomán megváltozna a légtér szerkezete, a repülési eljárások rendszere, új szabályok lépnének életbe az éjszakai repülés területén, csöndesebb repülőtér üzemeltetést tennének lehetővé, és új, a zajterhelést csökkentő beruházások indulhatnának el - írta közleményében Szollár Domokos.

Hozzátette: a társaság 2007. október végén újabb - 100 millió forint értékben - önkéntes zajszigetelési programot indított, amelynek keretében megkezdi a leginkább érintettnek minősülő ingatlanok zajszigetelését, a passzív akusztikai program során a következő években mintegy 250 ingatlanon cseréli ki a nyílászárókat, vagy látja el hangszigeteléssel a tetőszerkezetet. Szellőztető ventillátorokat helyezünk el a védelem alá eső ingatlanok hálószobáiban, a beruházás során tovább fog csökkenni a környéken lakók zajterhelése.

Közel egymilliárd forint értékben a BA ugyancsak megkezdte egy új hajtómű próbázó hely létesítését is, mely szintén a repülőtér földi zajkibocsátását csökkenti, valamint megkezdődött egy új zajvédő fal építése a repülőtér 1-es terminál mellett. Az új zajvédő fal gátat szab az épületek között kiáramló repülési zajnak. A földi zajok elsősorban a XVIII kerületben élők számára jelentenek problémát. A beruházás összértéke 6 millió forint.

Szollár Domokos megjegyzi, a repülőtérre közlekedő légi jármővek technikailag képtelenek kiereszteni az el nem égetett kerozint, továbbá a magas olajár miatt egy légitársaság sem engedheti meg magának, hogy ily módon veszteséget okozzon magának.

A vonatkozó jogszabályok szerint a napi forgalom öt százaléka közlekedhet a XVII. kerületi városrész felett. Ferihegyen átlagosan 400 le- és felszállás történik naponta, így Rákoshegy felett a gépmozgások száma nem haladhatja meg a napi átlagos 20-at.

forrás: Jogifórum

 

Belépés

Partnereink